Kiskunmajsai kistérség
A kiskunmajsai kistérség a Duna-Tisza közi síkvidék keleti
peremének középső területén helyezkedik el Bács-Kiskun megyében. Délről és
keletről Csongrád megyével, északról és észak-keletről a kiskunfélegyházi
kistérséggel, nyugatról pedig a kiskunhalasi és kiskőrösi kistérséggel határos.
A kistérség országhatárt nem érint. Bács-Kiskun megye statisztikai kistérségei
közül a legkisebb, összterülete: 391,92 km. Négy települést foglal magába.
Ezek: Kiskunmajsa, Szank, Csólyospálos és Kömpöc. A kistérség a Homokhátság
termelési tájkörzetének dél-keleti övezetében található. Teljesen sík terület.
Területének meghatározó talajtípusai a homokos talajok változatai. A kistérség
területén kedvezőek a klimatikus adottságok, magas a napsütéses órák száma
és ugyancsak magas a hőösszeg. A kistérség külterületéből Kiskunmajsán található
jelentősebb területű természetvédelmi terület, a Bodoglári ősgalagonyás, melynek
területe 260 ha. Természetvédelmi terület még a csólyospálosi földtani feltárás,
melynek területe közel 20 ha.
A térség természeti kincsei és így természeti adottságai közé sorolandó a Kiskunmajsán 1984-ben talált és feltárt termálvízkincs. Jelenleg két meddő olajkútból átalakított termálkút üzemel, amelyre alapozva jött létre az országos idegenforgalomban egyre nagyobb jelentőséget betöltő kiskunmajsai termálfürdő.A kistérség lapvetően mezőgazdasági térség. Több, mint 6 ezer ember gazdálkodik. Az idegenforgalom, mint tartós fejlődési pályára állt ágazat egyre több vendéget vonz a kistérségbe.
A kistérség települései között igazán régi múlttal csak Kiskunmajsa rendelkezik. A korai középkorban ezen a helyen MAYOSSASZÁLLÁS nevű településen éltek emberek, mely település a török idők alatt megszűnt létezni. 221,99 kmterületével és 11.794 fő lakossal a kistérség legnagyobb települése. A városhoz tartozik még a tőle Kiskunfélegyháza felé kb. 2,5 km távolságban, az elmúlt 15 évben épült, rendezett és jól kiépített üdülőfalu. A falu elsősorban a termálfürdőhöz érkező turisták kiszolgálására létesült, kb. 400 vendégház várja közel 1600 ággyal az idelátogatókat.A termálprogram legfontosabb eleme a kiskunmajsai gyógyfürdő, motel és camping. A fürdő szabadtéri medencékkel, fürdőtóval és az évi folyamatos üzemelést lehetővé tevő fedett csarnokkal rendelkezik. 2001. tavaszán adják át a fürdő új látványmedencéjét, mely még színesebbé teszi a fürdő nyújtotta szolgáltatásokat. Ősszel adták át a fürdőhöz tartozó új gyógyászati részleget. A motel és camping rész modern kiszolgáló egységgel várja az idelátogató vendégeket. A motelben 84 férőhelyes szálláslehetőség áll rendelkezésre a turisták számára.Kiskunmajsán a 15 éves múlt alatt a fent vázolt alapra az idegenforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások sora épült fel. Lovarda, éttermek, Helytörténeti Gyűjtemény, Tájház és egyéb szolgáltatások várják az idelátogatókat. Immár hagyományos az évenként megrendezésre kerülő Majsa Napok (szeptember), valamint a Sör-Fürdő Fesztivál (július 28-29. és augusztus 4-5.) elnevezésű rendezvények, melyeknek egyre nagyobb a vonzerejük.
A kistérségben Kiskunmajsán és Szankon horgásztavak várják a horgászás szerelmeseit.Szank a második legnépesebb település, ahol a lakosok száma 2.591fő. A település Kiskunmajsa városhoz képest jóval később jött létre, és igazi fejlődésnek az olajipar betelepülése után indult. A település életét érintő esemény a minden évben megrendezésre kerülő Szanki Fesztivál, mely idén augusztus 26-án kerül megrendezésre.
Csólyospálos a harmadik település a népesség szempontjából, lakosainak száma 1.694 fő. Ez a település sem mondható "öregnek" jellemzője viszont a külterületen élők magas aránya. A kistérség második természetvédelmi területe, a földtani feltárás ezen községhez tartozik. A település évente megrendezi a szüreti bált, mely október első vasárnapja, valamint a falunapot, melyet július vége, augusztus elején tart a község.Kömpöc a kistérség legkisebb települése, mintegy 839 fő lakossal. A település viszonylag fiatal, alapvetően ÉNY-DK-i irányultsággal. Itt is magas a külterületen élők aránya.
A kömpöci falunap július 28-án kerül megrendezésre az
idén. Ez egy aratási felvonulás, mely a kömpöci kultúrháztól egészen a templomig
tart, ahol szentmise keretében megáldják a búzát és a belőle készült kenyeret.
Búzakévés kocsik, lovasok felvonulása ez, kisiskolások táncával kiegészítve.
Az ezt megelőző napon sportesemények és kiállítások teszik színesebbé a falunapot.
Rendezvénynaptár
| « | 2012. február | » | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Bor és Gasztronómia |
| Csárdák |
| Éttermek |
| Cukrászdák, kávézók |
| Borászatok |
| Receptek |
| Kereskedelmi szálláshelyek |
| Hotel és Panzió |
| Kemping és Nyaralóház |
| Ifjúsági szálláshelyek |
| Aktív turizmus |
| Kerékpárútvonal |
| Lovas turizmus |
| Falusi turizmus |
| Gyógy és Termál turizmus |
| Wellness |
| Gyógy és Termál fürdők |
| Kulturális és örökség turizmus |
| Műemlék |
| Múzeum |
| Templom |
| Történelmi emlékhely |
| Zsinagóga |
| Kistérségek |
| Fórum |
| Üzenet küldés |
| Tourinform irodák |
| Hasznos linkek |
| Megyei térkép |